- És Regina!? - kérdezte sóhajtva Herman.
Nagyatyám elmerengett:
Hűséges, drága kedvesem volt, életem legszebb emlékei közé tartozik bodros feje és halovány arca. Szemében álom volt, a hangja mesemondás. "Édesem", mondta mindig, és puha tenyerével megsimogatott. Valóban méltó arra, hogy megemlékezzek róla, ha egyedül vagyok. Elővarázsolom szemét, haját.
Herman csuklott.
- Hisz engem szeretett Regina.
Nagyatyám felháborodva vont vállat.
- Mindig mondtam, hogy ön bolond, kedves Herman barátom. Hát lehet azt megállapítani, hogy kit szeretnek vagy szerettek a nők? Regina is csak nő volt. És amint a nők a múltban eltávolodnak tőlünk , valóban mindegy, hogy önt szerették, vagy engemet szerettek! Szerettek! És ezzel eleget tettek női hivatásuknak.
(A nők eltávozása, 1912)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.