HTML

Őszi utazás a vörös postakocsin

Részletek Krúdy Gyula halhatatlan műveiből

Friss topikok

Linkblog

2013.06.14. 23:28 Horváth Zalán

Kártya és ló

Semmi panaszom az ellen, hogy június havának 14-ik éjszakáján utoljára hangzik el a kártyaasztalok mellett a krupié rekedt kiáltása: Nincs tovább! Ez az ország majd csak kiheveri azt is, hogy nem engedték szerencsejátékot űzni, amelyet századok óta játszanak a hazában. A múlt idők lyukas homlokú és elfehéredett arcú kísértetcsapata folytatás nélkül tűnik el az éjféli vasajtónál. A kártyásoknak nem lesz miért öngyilkosságot elkövetni. A hazárdkerék megáll egy darabidőre Magyarország felett, senkit sem kap torkon a pikk dáma, s az élet megy nekilendüléssel, a szerencse mindennapos kártyaasztali esélyei megvárják a béke boldog Monte Carló-i szoáréit, midőn ismét csillagot lehet rúgatni az alvó játékszenvedéllyel. Az ördög rabszolgái darabidőre szabadságra mennek. A templomi zenés miséket hallgatják a sátán fiai, holott kabátjuk alól kilóg patájuk.

Szólj hozzá!


2012.09.18. 11:39 MISKY KÁROLY

Egy közös ismerősünk

   Zólyomi, egy különc felvidéki uraság, aki francia képeslapokat hozatott a falusi postán, évek óta, reggeltől délig az íróasztalánál üldögélt, és világmegjavító regényt írt, amelyet sohasem fog kinyomtatni, divatos színésznők és előkelő hölgyek fotográfiáit akasztotta a falra, a telet mindig Párizsban vagy legalábbis Pesten óhajtotta eltölteni, de erre sohasem volt pénze, esténkint a tanítót vagy a papot látta vendégül asztalánál, vagy egyedül merengett a boros­pohár felett, a csillogó szerednyeibe nézett, sóhajtott, s egy nőre gondolt, majd a nyéki nehéz bort töltötte karcsú pohárba, és álarcosbálnak képzelte a világot, valahol a szoba hátterében mélyedés van, ahol a nagyopera zenekara Mozarttól játszik csengő-bongó zenedarabokat, legvégül francia bort ízlelt, és az jutott eszébe, hogy mily kár: más korban él, Bessenyeit, a nyugalomba vonult gárdistát nem keresheti fel holnap a szomszéd faluban. És hogy tökéle­tesen lássuk Zólyomit, nyissuk szét keblén a magas mellényt, fölötte egy régi divat szerint nyakra csavart selyemkendővel, ahol az amulett függ vékony ezüstláncon, s piros bőrdarabka jelzi a helyét a vívóköntösön: a szívben egy évtized óta változatlan hűséggel és reményte­lenséggel ült trónszékén egy királynő, akit Lányvári Izabellának hívtak.

(Uff király, 1916)

Szólj hozzá!

Címkék: alvinczi


2012.09.17. 21:32 MISKY KÁROLY

Ki, minek látja kedvesét

   Matskási csupán velencei piros vitorlának tudta elképzelni kedvesét, amely boldogan szeli a hajnali tengert, és leveleiben gyakran hasonlította őt zamatos fügéhez, édes trieszti borhoz és csodatevő fekete szentképhez valamely olasz kis templomocskában. Minden szerelmes másnak látja kedvesét, és bizonyos, hogy azok a nők, akik sok szerelmes levelet kaptak különböző férfiaktól, öregségükre nem tudják, hányadán vannak vele: aranypirossal szegélyezett bárányfelhőcske vagy havasi kürthang voltak-e életükben: olyik asszonyság kis majom vagy mókus volt fiatal korában. És hány tiszteletre méltó nagyasszonyt neveztek bocinak, amíg megfakult az írás a szerelmes levélen.

(A silbak, 1913)

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem nők


2012.09.13. 22:51 MISKY KÁROLY

Nincs szégyenletesebb élet

   Éjjel ablakok alatt, palánkok mögött álldogálni és mindig csak egy nőre gondolni - bizonyára mindenki megpróbálta már az életben. Igazán nevetséges, hogy egy férfiú, aki nappal lehetőleg emelt fővel jár az utcán, éjszaka, az ellágyulás és denevér szárnyán érkező gondolatok hatása alatt, olykor még ostobaságokra ragadtatja magát: éjjel ablak alatt ácsorogni, sohasem tudja meg senki, értelme semmi, hisz a hölgy talán lutriszámokkal álmodik ebben az időben, vagy egy másik férfiúval... Puskin verseit mondogatni a fák alatt, holott senki más nem hallja meg, mint az éjszaka. Teremtőm, nincs szégyenletesebb élet, mint egy szerelmes férfi élete!

(Szerenád, 1913)

Szólj hozzá!

Címkék: férfiak szerelem


2012.09.10. 21:10 MISKY KÁROLY

Az öreganyám mondogatta

   Matskási letette az írótollat, a sarokból előkereste a kalapját és a szomszédhoz ballagott.
   - Mit akarsz már megint? - kérdezte egykedvűen.
   - Unatkozom - felelt Mitskei. -Rettenetesen unatkozom. És te egész nap leveleket írsz.
   Matskási kissé elpirult.
   - A gazdasági számadások - mormogta bizonytalanul.
   Mitskei a szobába hajította a pisztolyt.
   - Ördögöt! Megint annak az asszonynak írogatsz, hogy sohase küldd el a levelet. Mire való ez? Egy év múlt el azóta. A regényekben sem szeretnek tovább az emberek kilenc hónapnál.
   Matskási a tintás ujját nézegette:
   - Miért kilenc hónap?
   - Tudom is én. Az öreganyám mondogatta, hogy amelyik szerelembe kilenc hónap alatt nem hal bele az ember, akkor már elmúlott a nehezebbje.

(Mitskei és Matskási, 1913)

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem


2012.09.01. 01:59 Horváth Zalán

Életem legboldogabb és legboldogtalanabb napjainak te voltál okozója.

Életem legboldogabb és legboldogtalanabb napjainak te voltál okozója. Elszaladtak az évek... és nem szűntelek meg szeretni, elfelejteni egy órára sem. Megbabonáztál, raboddá tettél... Könnyű kis kaland voltam, holott én az életemet tettem fel... Átugrottam a karikán, mint a bohóc, ha szeszélyed úgy kívánta... holdkórosként bolyongtam éjszaka a kapud előtt... mindig a percet lestem, amikor megszólal unatkozó hangod a telefonban... Szeretlek, ennyi az egész. Ma jobban szeretlek, mint valaha...

1 komment


2012.09.01. 01:57 Horváth Zalán

...találkoztam nőkkel, akiket első látásra úgy ítéltem meg, hogy engem várnak.

...találkoztam nőkkel, akiket első látásra úgy ítéltem meg, hogy engem várnak. Nekem valók: a vérmérsékletük, a gondolkozásunk, az ábrándozásunk, a vágyakozásunk egyforma. Keressük egymást... Furcsa találkozások ezek... Az ember egyszerre ráismer a nőre, bár azelőtt soha nem látta. A kézfogásunk, a tekintetünk, a vérünk lüktetése, a vágyunk... összetalálkozik, mint alagútban az ásók.

Szólj hozzá!


2012.09.01. 01:21 Horváth Zalán

Utolsó szivar az Arabs Szürkénél (1927)

Az embernek csak az első lépést kell megtenni a züllés útján, a második lépés már természetszerűleg következik.

Szólj hozzá!


2012.09.01. 01:19 Horváth Zalán

Legjobb olyan asszonyt elvenni, akinek első urát felakasztották (1925)

A fiatal nők csak rontanak az emberen... Először azért, mert semmi hasznos tudományt nem lehet tanulni tőlük, csak érzékenységet, amire az embernek nincs szüksége az életben. Másodszor a fiatal nő szereti magát rábízni az első férfira, akivel megismerkedett.

Szólj hozzá!


2012.09.01. 01:14 Horváth Zalán

ál-élet az, amelyet az emberek folytatnak

Az emberek nagy része manapság nem éli valódi életét. Egy ál-élet az, amelyet az emberek folytatnak, telve hazugságokkal, gonoszságokkal, nyomorúságokkal. Igazi életüket álmukban élik az emberek, amikor olyan jóságosak lesznek valamennyien, mint azok a szegények, akik a hajnali miséket látogatják.

Szólj hozzá!

Címkék: álom


2012.09.01. 01:12 Horváth Zalán

Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár.

Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban.

Szólj hozzá!


2012.09.01. 01:10 Horváth Zalán

Az asszonyokban van a hiba.

Az asszonyokban van a hiba. Elbizakodnak, hisznek és megesküdnek, hogy a férfiak szerelme örökké tart. Elfelejtik, hogy a megunt szerelem elszökik a kéményen át. A magaunt férfi elszökteti az öreganyját is. Változatosság kell a férfinak, mert így teremtette őt a mindenható. Mi szegény nők csak egyszer szeretünk, vagy legalábbis ráfogjuk valakire, hogy őt szeretjük életünk végéig. Míg a férfiak sebe oly könnyedén gyógyul, mint a cigányoké.

Szólj hozzá!


2012.09.01. 01:07 Horváth Zalán

Mire jók a férfiak?

"Nem ismered a férfiakat, de nekem elég részem volt bennük. A férfi csak kétféle használatra jó. Vagy férjhez menni hozzá, s hűséggel, szerelemmel, jósággal, odaadással mellette maradni a szeme lehunytáig, hogy még az utolsó percében se gondoljon egyebet, mint azt, hogy "én drága jó feleségem!"; vagy pedig egy napra vagy egy órára elővenni, azután kirúgni és kiszellőztetni a szobát, s jól megmosakodni. A férfiak hitványságánál csupán a nők aljassága nagyobb. "

Szólj hozzá!


2011.03.26. 14:34 MISKY KÁROLY

Hangolódjunk rá a galopp szezonra

  - Károly, itt az ebéd! - mondta egy női hang.
  Fehér asztalkendővel leborított széket toltak az ágya mellé, a levesnek jó szaga volt, a só fehéren szikrázott ezüsttartójában, és piroslott a paprika.
  - Ördögbe - dörmögte Károly -, minek költöttél fel? A grófnőt készültem meggyóntatni.
  - Tudom, hogy állandóan megcsalsz, mindig megcsalsz - panaszkodott az asszonyhang. - Nincs is olyan szerencsétlen nő, mint én. Vajon minek is élek?
  Károly a levest kanalazta.
  - Talán megint esős idő van odakünn?
  - A nap süt.
  - Hát miért bolondulsz? Itt fekszem egész nap az ágyban, az orromat sem dugom ki az utcára, máskor legalább a turfra jártam, most azt sem teszem, csak fekszem mindennap, mintha reggelenkint agyonütnének. Nem is tudom, hogy mi lesz ennek a vége... Az életből csupán annyi részem van, amit álmodok. Tegnap állatszelídítő voltam, oroszlánok faltak fel a ketrecben, bezzeg akkor nem siettél felkölteni, hogy Károly, itt van az ebéd. Estig viaskodtam az oroszlánnal, mert estére készültél el csupán az ebéddel. Vajon mit csináltál akkor egész nap?
  - A városban jártam, munkát kerestem, mert így tovább már nem élhetünk.
  - Lárifári - legyintett Károly -, majd minden megváltozik. Nyerni fogok.
  - Mit ér az, ha te nyersz? - panaszkodott a női hang. - Csak a kocsmárosoknak és a nőknek jut a nyereségből. Fiáker robog, pezsgő durrog, csengő orfeumzene és táncosnők ismeretsége: ezt jelenti a te nyereséged. De ha az én sorsjegyemet húznák ki holnap, vagy holnapután... Egyszerre rendbe jönne minden.
  - A bal zsebem a tied, életem csillaga. Ha majd nyerek, a bal zsebet megtöltöm kis kakasos meg szakállas aranyakkal, amelyeket annyira szerettél valamikor. A kakas vígan állong az aranymezőben, és a szakállas frank király bólint. - Jó napot, Károly bácsi! Hol van a pecsenye? És a sör, a teremtésit!
  - Hozom már. - Marhahús, amint szereti; a burgonya jól megsült, és az ecetes paprika nagyon jó. Tudja néhány bútordarabot szeretnék venni. Fogasunk sincs.
  - Minek az? Pénz kell elsősorban, asszonyom. Ha pénz van fogasunk is van, mindenünk van. Nekem nyerni kell. A kedvéért lemondtam a turfról, beláttam - a kedvéért -, hogy ott engem balszerencse üldöz, és nem konkurrálhatok a többi urakkal. A csikókhoz hűtlen lettem, pedig mily jó volt a zöld gyepen sétálni, tippelni, a kasszánál fogadni. Csengetés, start. Barna kislány! Barna kislány! Az ördögbe, fejhosszal megverték...

...

  - No, lássa. Én is ezt mondom. Nagy baj volt, hogy maga ráült a hozományára, mint egy sárkány. Sohasem tudtam egy jóravaló látcsövet venni. Pedig látcső nélkül igazán alig képzelhető el egy jóravaló sportsman. Meg a háromkoronás helyre menni. Fuj! Biztos veszteség, mintha csak keresztes pókokkal álmodik az ember. A hús pedig kissé kemény.
  - Pedig magam hoztam a székből.
  - Még az hozzá, hogy okos ember nem játszik olyan játékot, amelyben nem nyerhet. A nyereség, asszonyom, mindig a helytől, időtől, a lelki diszpozíciótól függ. Maga folyton a nyakamon ült abban az időben, mozdulni sem tudtam magától, nőktől féltett, és számon kérte, hogy mit csináltam a pénzzel. Elveszett, minden elveszett. Nem tudtam lábra kapni, mint Mucus a kancadíjban. Pedig ő nyerte meg a versenyt. Van valami gyümölcs itthon?

(A kassai püspök, 1912)
 

Szólj hozzá!


2011.03.24. 17:44 MISKY KÁROLY

Téli estéken

A téli estéken - hajdanában - a szél nagyszerű nótákat tudott a Váci utcában.
Összebeszélt a lámpásokkal, amelyeket különösen zörgő üveggel látott el a városi hatóság, de meghívták az estéli koncertre Fung kalapos régi cégtábláját, amelyen egyik felől árvalányhajas kalap volt föstve, másik oldalonsárga, nagy cilinderkalap; Berényi suszter aranyos csizmája (bádogból csüngött alá) serényen tercelt a hangversenyben, míg a francia fodrász réztányérjai fürge koboldokként táncoltak táncoltak és muzsikáltak. Olykor, hogy a koncertnek nagyobb sikere legyen a nyugtalan hópelyhek is megérkeztek a Rákosról jövő fellegekben, és a Váci utca felett, ahol a zergebőrszagú kesztyűs már boltja bezárásához készülődött, olyanformán táncoltak, forgolódtak, repkedtek, hogy az első emeleti lakók lebocsátották az ablakfüggönyöket, fázósan néztek a sarokban álló vaskályhára, és talán azt gondolták, hogy ez a pesti időjárás csupán Jókai úrnak kedvező, aki nem mehetvén el hazulról, jókora részletet ír meg legközelebbi regényéből, a földszintes, sárga házban, kint a Stáció utcában. De a művelt pesti lakóknak Jókai úr mellett okvetlenül eszükbe jutott a "Csiga" is, ahová most havas vállal állítanak be a színészek és a dologtalan írók. A sillerbort fehérrel keverik, és valaki megdörzsöli kezét a társaságban: "Valahol akasztottak, onnan van ez a csúf idő."

Szólj hozzá!

Címkék: budapest


2011.02.11. 16:31 MISKY KÁROLY

Az „utolsó” találkozó rejtett üzenetei a férfiember számára

Galgóczi bizonyos késlekedéssel érkezett meg az „utolsó” találkozóra, mintha végeredményében húzódott volna ettől a dologtól. De, amint esetéből látszik, csak borissza emberek tudnak kedvükre és megnyugodva, valamely kocsmába megtelepedve időzni olyankor, amikor az „utolsó” találkozóra várják őket valahol. Olyan ember, akinek nem ad elég erőt a bor kegyetlenséghez: mégiscsak elindul, bár előre tudja, hogy semmi jó nem származhatik a találkozásból. S így a bortalan, elgyávult, régi erejét veszített Galgóczi is belépkedett a templomba, és az orgona alatt megvárta, amíg Jolán kellően kiimádkozza magát. Jolán felemelkedett, és az elhagyott, vecsernye előtti templomban nesztelenül Galgóczi mellé lépett.

– Isten hozzádot akartam csak mondani, azért kértem, hogy eljöjjön – rebegte összekulcsolt kezei mögül, és félénk pillantást vetett oldalról Galgóczi megviselt arcára, amelyről a „Zöld Ász”-ban azt mondták, hogy nem sokkal különb annál az embernél, akit az akasztófa köteléről vágtak le. (Aminthogy Galgóczit valóban onnan vágta le Brunszvik grófnő.)

Galgóczi éppen úgy remegett, mint már ilyenkor a férfiak szoktak, és hallgatott.

– Köszönöm, hogy eljött, habár mindenki azt mondta, hogy nem jön el. Mit keresne maga egy leánnyal, akit elhagyott? – folytatta Jolán, és megint Galgóczira nézett, aki ugyan nagyon meghatottnak látszott, de még mindig nem szólt.

– Nem kérdem, hogy mit fog csinálni, csak azt szeretném, hogy a Tabánból örökre elmenne, mert jelenléte kimondhatatlan fájdalmat okoz – suttogta megint Jolán, mert a nőnek még a legnagyobb szenvedés közepette is megadatik, hogy látszólag okosan beszéljen. De nem így a férfiak, akik ha kinyitják a szájukat bizonyos kritikus helyzetekben: csak szamárságot mondanak. Így Galgóczi is kinyitotta a száját, és a következőt mondta:

– Elhatároztam én is, hogy elmegyek erről a környékről, és csak a garabonciás barátom megjelenését várom, aki bizonyosan tud olyan vendéglőkről, ahol az asszony gyerekágyban fekszik, és pelenkák száradnak a vendégszobában. Vagy legalábbis terhes állapotban van a vendéglősné, így nem lehet beleszeretni olyan halálosan, mint ahogy egykor én szerettem bele magába!

Jolán fájdalmában nem nagyon figyelt Galgóczi szavaira, és így nem vette mérlegre a mondottakat, csak a maga szívrepesztő nótáját fújta:

– Azt akarom, hogy sohase lássam többé életemben, hogy még a nevét se halljam, hogy még az álmomban se jöhessen elő többet… Ugye, megteszi nekem azt, hogy eltűnik, Galgóczi?

Szegény Jolán. Ő nem tudta a maga világában azt a körülményt, hogy a hasonló szavak csakis boros, borral barátkozó, borral érző és gondolkozó férfiakra hatnak, mert a bor a maga érzékenységét és gyengítését beledobja a szívükbe. Szegény Jolán. Ő nem tudta, hogy a bornak elhagyásával a szerelmet is elhagyja a legtöbb férfi, és a pillanatnyi gyöngeség ellen páncélt tud magára venni, amire a boros ember képtelen. Galgóczi is erős volt…

– Már megígértem, hogy csak áldott állapotú asszonyokkal fogok szóba állni, mert azokat veszélytelennek ítélem.

– Kívánom, hogy szándéka sikerüljön, mert azt remélem, tudja, hogy én mindig csak jót kívánok magának, még akkor is, ha nem látom – ismételte Jolán még egyszer, utoljára megnyitván a szerelem, a boldogság, a gyönyörű élet és érzelem ajtaját Galgóczi előtt, hogy az oda beléphessen, mintha nem történt volna semmi. Szinte hallatszott az ajtócska kinyílása, és benne Jolán drágalátos, önfeláldozó hangja: „Gyere, gyere, hiszen én szeretlek mindenki között a legigazabban. Énnélkülem meghaltál, te szerencsétlen, akkor is, ha tovább élnél, mert én biztosan meghalok. Gyere, szeressük egymást, angyalom. Jó és tiszta vagyok, és csak téged szeretlek…”

Ezt mondta Jolán ki nem mondott szavaival, és Galgóczinak érezni kellett azt, mert ha nem érezné, akkor már úgyis mindegy.

Galgócziban úgy küzdött a szerelem és a lelkiismeret, hogy csaknem összeesett, miután még sohasem látta életének keresztútját ily világosan, mint most, amikor józanon ment a templomba.

– Engem az ördög se szeret, nagyon valószínű, hogy maga sem szeret, Jolán, bár éppen maga volt az, aki miatt legtöbbet szenvedtem, hogy csaknem megbolondultam.

("Zöld ász", 1930)

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol férfiak szerelem nők


2011.02.08. 15:32 MISKY KÁROLY

Melyik szoknyát kell felvenni akkor, ha az ember boldogulni akar?

Jolán hamarosan észrevette, hogy fekete szoknyájával, fekete harisnyájával és fekete bársonybarettjével (amelyet néha a vendéglőben is fején felejtett) nem talált hívekre. Az ablakból még mindig inkább kipillantanak egy sárga szoknya után (hogy a pirosról ne is beszéljünk), mint egy fekete ruha után. Jolán sem akarhatta, hogy mindig az ő fekete ruhájáról károgjanak a csókák a közeli szerb templom tornyán, még ha fekete harisnyáit magasztalta is néhány férfi, különösen Rimaszombati, akinek véleménye szerint egy úrinő lába nem is képzelhető el másként, mint fekete harisnyában, amely hűségesen megmutatja a formát. Sokáig habozott, hogy a fekete ruha után mely ruhájában mutatkozzék. A fehér pettyes, kék, hosszú szoknyában-e, amelyből mindig nyakkendőt akartak varratni azok a tréfás pesti urak, akik a „Zöld Ász”-ba jártak, vagy a fehérrel tarkázott pirosban-e, amelyet már régen Rimaszombati úrnak ígért, hogy azt emlékben megőrizze? Végre egy világosbarna ruháját választotta, amelynek szoknyáján tiroli zsebek voltak, és a zsebecskékbe lehetett dugni kezét, miközben a férfiakkal beszélt.

– Hm. Eddig tart a jegybenjárók bánata? – kérdezte váratlanul Rimaszombati úr, midőn rugós szemüvegén át a hegymászószoknyát és főként a hozzá tartozó zöld harisnyát szemügyre vette.

.../...

– Nem tetszik a ruhám? – ismételte Jolán a kérdést, de már el is ment a kedve, hogy a szoknyazsebbe dugott kézzel beszéljen Rimaszombati úrral.

– Magának van egy országháborító szoknyája, amelynek felvételekor a Tabánban valami szél kezdi fújdogálni még azokat a bajuszokat és szakállakat is, amelyek már nem valók egyébnek, mint kócnak. A csizmák nyikorogni kezdenek, mint a nyihogó paripák, amelyek útra is vinni akarják a gazdájukat. A legvénebb kalapot is félrevágva veszi fel gazdája fejére, ha magácska azt a szoknyát felveszi – mond Rimaszombati, körülményesen ejtegetve a szavakat, mint a meteorológiai intézet.

– Hát melyik az a rossz időt csináló szoknya? – kérdezte hamiskodva Jolán. – Talán csak nem azt a szűk szoknyámat gondolja, amelyben jóformán járni se tudok, úgy elfuserálta a varrónő?

– Nem tudom, hogy vannak vele mások, de én, ha már megnézek egy nőt, látni akarok rajta valamit – mondta fontoskodva Rimaszombati úr, mintha ő találta volna ki ezt a bölcsességet. – Nemhiába van csak két szemem ezen a világon, ha már koptatom, használom, fárasztom a szemem, legalább lássak valamit a fáradságomért.

Talán más nő se tudott volna nagyon ellenállni, ha egy férfi ilyenformán magyarázná meg, hogy miért szereti ezt vagy azt a szoknyát látni, nem pedig ezt vagy amazt. Rimaszombatinak végeredményben igaza volt; válogatni kellett a látnivalókban arra a „kis időre”, amely még neki életéből hátra van. Jolán tehát felvette azt a rózsaszínű szoknyát, amelyben még akkor is zavarban érezte magát, amikor egyedül volt szobájában.

("Zöld ász", 1930)

Szólj hozzá!

Címkék: férfiak nők


2011.02.08. 11:34 MISKY KÁROLY

Lássuk végre, a férfisorsot alapjaiban mi befolyásolja

Egy tabáni zenetanár lépett fel hegedűjátékával, aki tegnapig, tegnapelőttig a legnagyobb korhelyek közé számított a Tabánban, a nagy mennyiségben fogyasztott italokkal hasonlított ahhoz a fagottistához, aki után a Kereszt utcában még halála tízéves évfordulóján is találtak elrejtett pálinkás üveget a szekrényben. A zenetanár, egy pattanásos arcú, bizonytalan kezű, rekedt hangú, sovány, mellbeteg külsejű férfi azonban megtért Brunszvik grófnő kedvéért, és misedarabot játszott hegedűjével, mint egykor Veszprémben, a püspöki templomban, amikor egy kövér szoprán énekesnőbe volt szerelmes, akire már csak annyiban emlékszik, hogy testhezálló, sárga szoknyája volt, és a szoknya széle tenyérnyi, kék pántlikával volt szegélyezve. E miatt a szoknya miatt ivott mértéktelenül, és Brunszvik Helén megtérése fejében kénytelen volt megígérni, hogy egy hasonló ruházatú hölgyről gondoskodik a zenész részére. De mit meg nem tenne egy áldott szívű teremtés, hogy egy tehetséges embert a korai sírba döntő italozásról leszoktasson?

Az alt énekesnő és a hegedűs fellépése jó hatással volt azokra, akik a lélek és a szív szórakozásait annál is inkább kedvelik, mert belépődíjat nem kell érte fizetni.

("Zöld ász", 1930)

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol férfiak nők


2011.01.10. 15:17 MISKY KÁROLY

Mert hiszen ismerték ama régi, bölcs közmondást...

– No, most lássuk, tisztelt úr, a folytatásokat – mond Dominó úr az éjféli séta után, miután megkotyogtatta az üveget, hogy az túlságosan el ne bizakodjék. A „tisztelt úr”, amint hősünk négyszemközt önmagát nevezni szokta, még néhányat krákogott az ágyban, hogy a sötétben ivott bornak a zamata ne menjen teljesen veszendőbe. Ettől a krákogástól láthatott néha napsugaras balatoni szőlődombokat, ahol pirosló arcú öregurak a nagy meleg elől hűvös pincékbe húzódnak – de akkor, ha nagyon kellemetes volt az éjféli korty, más képek és ízek is feltünedeztek álmatag gondolataiban, lucskos őszi időben, vadászat után a maga kis kétnyilas szőlőjében van a Nyírségben, csak szárazkolbászt eszik egy roskadozó pajtában, de a nagyapja idejéből való hordón ül, és kéznél a pókhálós üveglopó, amelyből emberemlékezet óta hiányzott egy fertály – ki tudná, melyik részeg ember kezében tört el, és melyik hordóban nyugszik –, és az üveglopón át nemsokára jó lélegzetvétellel felszippant a vászondugós hordóból idei bort, amelynek zöldes, zavaros, de ígéretteljes színében, valamint barátságos savanyúságában szinte hallani a régi karcos, vinkós köhintéseket, valamint a bús, őszi időben is jóízűen derítő megjegyzéseket. Ilyen hatása volt Dominó úrra az éjféli kortyintásnak, amelyet szigorúan bezárt szemmel, még mindig álmához ragaszkodva követett el, és fekvő testének lehetőleg új, de kényelmes fekvést keresett, hogy a haszontalan, éjfél előtti álmok helyett megérkezzenek végre azok az álmok is, amelyek valamely hasznos útbaigazítással lehetnek a jövendőre nézve. A lázadozó vöröshagyma, a hatalmaskodó káposzta, a türelmetlenkedő liptói túró, amely minden helyet magának akar elfoglalni az éjszakai gyomor ízei között: a váratlan borkortyantástól amúgy megriadva menekülnek, mert hiszen ismerték ama régi, bölcs közmondást, amely szerint az az ember, aki éjszaka bort iszik, két esztendő alatt meghal. De vannak kivételek is a világon.

(Magányos ember álma, 1928)

1 komment · 1 trackback

Címkék: alkohol férfiak ital


2010.12.10. 16:54 MISKY KÁROLY

Mondom, az emberek nem változnak

 Még néhányszor eljött egyedül. Mind izgatottabban várakozott, jobbra-balra tekintgetett, olyan nyugtalan volt, mint egy eszeveszett. És titkon megtörülte
zsebkendjével a szemét. A nő bizonyosan azt igérte, hogy eljön. Aztán cserben hagyta a szerelmes férfit, mint ezt a nők szokták.

   Vájjon miféle kifogást mondott másnap, midőn félénken szólalt meg a telefon vagy titkolózva jött a hordár a kérdez levélkével? Foga nő a gyermeknek vagy felmondott a szakácsné? A szabónéhoz kell menni próbálni vagy a zsúrt nem lehet elmulasztani, mint ahogy az szokás, midőn a szerelem már kezd örömtelen lenni? Midőn hosszant ásit az unalom, mint a ketrecben a farkas. Reménytelenek a találkozások. Új szavak többé nem hangzanak. A kézfogások régiek. A szemrehányások avasok. A csók bágyadt. És legfeljebb az melegítené újra, ha a kiömlő vérek egybefolynának.
   Lelketlen, fekete orrlyukú, agyonöltözködött pesti asszonykák, akik az első randevúra szinte behunyt szemmel, ezer veszély között is elmennek, csaknem az első hivó szóra: mily hidegvérrel hagyják később a tegnap imádott férfit az esőben sétálgatni Rudolftrónörökös szobra körül vagy Budán, a Kacsa-utcában!
   Midőn már a jó barátnő is ásít, ha ama bizonyos férfi nevét hallja . . . Ezek a divatos, röpke aszszonykák oly ledérek, mint a férfiak, akik nem köszönnek másnap a nőnek, kinek kedvességét élvezték. Ebben a világban, amely itt a színházi premiereken, divatos estélyeken, szállodák éttermeiben- »mutogatja magát«, olyan hideg kedvvel kell járni a férfinak, mint a panoptikumban. Ezek a félművelt úrhölgyek, akik soha sem olvastak elmerülve egyetlen könyvet sem; a műveltség látszatát a színházban szerzik, ott tanulják
meg, mit kell mondani, viccesen vagy snájdigan: ezek a kis élnivágyók, akik azért mennek a koncertbe, mert divat és ugyanezért szőnek viszonyt férfiakkal, mert a barátnőjük is azt cselekedte: ezek oly mohón harapnak a férfiak szivébe, mint a szendvicsbe. A «szellemes doktorok» és a balkézzel vakarózó irók ezeknek találják fel a költőietlen ötleteket. Rajongtak Adyért, aztán Drégelyért, Zerkowitzért és Debussyért. Mindegy . . . Érzéseiket úgy váltogatják, mint Róth Margitnál a divatos kalapokat. Semmit sem tudnak.
Kuglert majszolnak, amig a szamár férfi úgy küzd értük, mint egy gladiátor. Jól kellett imádkozni annak az édesanyának, akinek a fia ép bőrrel menekült ez asszonyok társaságából ; hogy nem undorodott meg önmagától vagy az egész női nemtől!

(Bukfenc, 1918)

Szólj hozzá!

Címkék: férfiak szerelem nők


2010.12.10. 14:00 MISKY KÁROLY

Ah, Pest,...

   Akkor még nem volt háború, tehát gyönyörű fogatok közeledtek, mintha csupa gazdag ember lakna a városban; az öregebb fiakerosok oly tekintélyes urak, mint manapság a bankigazgatók, a fiatal kocsisok megannyi nőhódító gavallérok, akik nem egy
kiváló pesti bárón kegyével dicsekedhetnének; magánfogatokaton csak az urak jártak, akik barátnőt tartottak.
   Esténkint olyan volt Pest, mint kis Paris vagy Bukarest. Mindenki az utcára tódult és minden nyilvános helyiséget pazarul kivilágítottak. Világosabb volt itt az este, mint a nappal. A kereskedők és az orfeumosok a feleségük térdén is lámpást helyeztek el,
hogy minél nagyobb legyen a fény, a feltünőség. Feltartott orral mentek a gavallérok, a nők nyakig harisnyát viseltek.
   Ah, Pest, széplábú nők városa. Szegény pesti gavallér, Hirsch Jóska, naphosszat ácsoroghatott a cipőboltok kirakata előtt és gyakran a külvárosig elkísért egy pár formás női lábat. Gyüjteménye volt az emlékbe szerzett női cipőkből és soha sem emlékezett a kedvese arcára, csupán a lábára.
   A susztereknek jó dolguk volt, mert csupa szép női láb került a kezükbe. A szoknyafodrok illatosan emelkedtek fel cipővásárlás közben. Minden második bolt cipőkereskedés vagy mozi volt. A nők olyan szagúak voltak Pesten, mint a japáni narancsok.
   A Rákóczi-út telve volt kéteshirű nőkkel, akik azonban oly csinosak és fiatalok voltak, hogy Berlinben hercegnők lehetnének. Az Emke kávéház körül nyársat nyelt főhadnagyok és ál-vidékiek tartottak szemlét a nők fölött. A kávéházi ablakoknál kiöltözködött légyottoslányok forgatták a képeslapokat. Mindenki csinos, érdekes és tisztaarcú volt a városban. Selyemharisnyát viseltek a gyermeklányok és az őszhajú asszonyok sok műértőre akadtak. Boldog város volt ez a nőkultuszában. Remegett a férfiak pillantása,
oly szépek voltak a nők; a feketék, mintha mind Szevillából jöttek volna; a szőkéknek napkelet meséi bujkáltak a hajfürtjeik között, mint a szentjános bogarak a nyári réten.

(Bukfenc, 1918)

Szólj hozzá!

Címkék: budapest férfiak nők


2010.12.10. 12:23 MISKY KÁROLY

Vájjon visszatérnek-e még valaha, mint az ifjúság?

   Gyöngyvirág egy október végi napon meglátogatta barátnőit.
   Előbb Izaurát kereste fel, aki a Szervita-téren lakott.
   Hajdanában a legelegánsabb emberek a Belvárosban laktak s régimódi, kényelmetlenül épitett házakban, bolthajtások és féligvak ablakok mögött húzódtak meg gavallérok és dámák, akik a legszebb ruhát viselték a városban, a legjobb kalapot hordták, de csak gummikádban fürödhedtek, mert a lakásban nem volt fürdőszoba; télen fával fűtöttek, mert igy volt épitve a kályha; de a legjobb parfümön is átérzett, hogy itt dohos a levegő.
   A belváros kis terei olyanok voltak, mint a cukrászdobozok.Ott keringőzött a napfénnyel a dunai szél; ragyogtak az állomáson a bérkocsik, amelyekből az imént szálltak ki a szarvaslábú grófnék; tiszta ruházatú öreg nyugdijasok üldögéltek a padokon; a gyékénykosaras virslis és a császárzsemlyeszagú pék kezet csókolt a feketeruhás szobalányoknak, midőn becsengetett; a probirmamzellek kígyózó deraka és a
kalaposnék fehér blúza, regényességre vágyakozó virágárusnék bájoló mosolya és a könyvkereskedők ezüstfeje tették hangulatossá a városrészt. Egész életében
előkelő ember marad az, aki a Belvárosban telepedett meg. A boltok kirakataiból jól lehetett öltözködni, az eleganciát könnyű itt megtanulni és hitelképes volt minden vevő. A nevezetes boltok, ahol a legjobb londoni portékát árulták, ruhát, kalapot, keztyűt, oly emlékezetesek voltak, mint egy őszi kopófalkavadászat. A párisi áruk egyenesen idejöttek és illatoztak, mint egy nagyvilági estélyen a nők. Francia könyvek és folyóiratok legfrissebben mutatkoztak a könyvkereskedés kirakatában. A kávéházban a Le Figaro
utolsó számát adta kezedbe a pincér. A borbély Parisban tanult fodrászságot; a fehérneműbe szűzleányok hímezték a monogrammot; a fűszerkereskedésnek olyan
szaga volt, mint egy óceánjáró tehergőzösnek, amely Bombayből érkezik. A vendégfogadók körül gazdag idegenek cipője fénylett, az automobil-fátyol nem mindig rejtett kalandvadász félvilági nőt, az ékszerek itt vakítottak és vadonatúj bankjegygyel fizetett a bank.
   Boldog belvárosi évek! Vájjon visszatérnek-e még valaha, mint az ifjúság?

(Bukfenc, 1918)

2 komment

Címkék: budapest


2010.12.05. 21:02 MISKY KÁROLY

A társaság hatása a férfiemberre, avagy miért érdemes élni...

 

Az első beteg, aki Herman úrnál (Vilmaházy úron kívül) jelentekezett, természetesen nagyatyám volt, aki nyugalomba vonulása óta csupán harcászati attakokról mesélhetett szerte X.-ben, mert másra ott senki sem volt kíváncsi. Herman úr megérkeztével kiderült, hogy de Ronchy nem ült mindig lóháton, hanem egyébbel is foglalkozott életében. A folyóparton, a nagy hársak alatt hosszan elsétálgatott nagyatyám Hermannal, és a hervatag levelek színével ékesített arcú Herman rejtelmes hangon biztatgatta a majlandi ördöngös hadfit:

- Higgye el, nagyságod, nem érdemes másért élni, mint a nőkért.

Mire harmadszorra mondta ezt nagyatyámnak, az ördögi bátorságú katona elfelejtette vitézi érdemrendeit, és élettörténete elmeséléséhez fogott. Körülbelül egy hétig mondta el Roncsy úr élete történetét, mialatt kiderült, hogy soha egyetlen taliánt le nem vágott, háztetőkön sem járt paripájával (mint nyugalmaztatása óta állandóan), ellenben egész életet tánciskolában töltötte. A fölösleges időben varróiskolák, divatárukereskedések körül settenkedett, estve virágot vitt a színház női öltözőjébe, majd a cirkuszban a lovarnő mutatványait kísérte aggódó figyelemmel, de még ugyanazon az estén megdobogtatta a szívét a cirkusz egy másik hölgye, aki trapézon dolgozott a magasban.

Herman áhitatos figyelemmel, megértéssel, bátorítással hallgatta a kemény hadfi vallomásait.

- Ugye, milyen jó volt szerelmesnek lenni? - mondta sajátságos suttogó hangján. - Ugye, csak a nők érnek valamit az életben?

Nagyatyám arca rózsaszínű lett, új acélgombot vert a cipője sarkába, és egyszer családi körben, estve, csöndes vacsoránál eltörte a vizespoharat.

- Nem baj - mondta könnyűvérűen. - Hiszen elég poharat eltörtem életemben, midőn nőkért ittam, hogy más ne ihasson utánam abból a pohárból ugyanazon nőért.

Öreganyám szelíden megrázta a fejét, de másnap erélyesen megtiltotta Roncsy kapitánynak a táncmesterrel való továbi barátkozást.

(A szerelmi bűvészinas, 1912)

Szólj hozzá!

Címkék: férfiak szerelem nők


2010.12.05. 20:18 MISKY KÁROLY

Nők

- És Regina!? - kérdezte sóhajtva Herman.

Nagyatyám elmerengett:
Hűséges, drága kedvesem volt, életem legszebb emlékei közé tartozik bodros feje és halovány arca. Szemében álom volt, a hangja mesemondás. "Édesem", mondta mindig, és puha tenyerével megsimogatott. Valóban méltó arra, hogy megemlékezzek róla, ha egyedül vagyok. Elővarázsolom szemét, haját.

Herman csuklott.
- Hisz engem szeretett Regina.

Nagyatyám felháborodva vont vállat.
- Mindig mondtam, hogy ön bolond, kedves Herman barátom. Hát lehet azt megállapítani, hogy kit szeretnek vagy szerettek a nők? Regina is csak nő volt. És amint a nők a múltban eltávolodnak tőlünk , valóban mindegy, hogy önt szerették, vagy engemet szerettek! Szerettek! És ezzel eleget tettek női hivatásuknak.

(A nők eltávozása, 1912)

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem nők


2010.12.05. 20:00 MISKY KÁROLY

Egy éles kés által szerezhető tapasztalatok

Herman búskomolyan a messzeségbe nézett, és alig hallhatólag suttogta:

- A kesztyűje örökre felejthetetlen! Talán brüsszeli csipkéből volt, és könyökön felül takarta virágszárhoz hasonlatos karját. Annyi bizonyos, hogy azóta csupán a főhercegnőn láttam hasonlót. A kesztyű alatt zöld és piros szemű gyűrűk villogtak. Mély tava az opálnak kisujjáról többnyire az örökkévalóságot juttatta eszembe. Az ujjainak friss, mandulatejszaga volt, csupán egyetlenegyszer éreztem kezén bizonyos nőies szagot, amely valamely mozdulattól eredhetett, amely mozdulatot a királynők és pórnők egyaránt megtesznek, midőn senki sem látja őket.
De Herman lát, hall, tapasztal. Mert éles késével a fürdőház deszkájába mindig megfúrja a lukat, amint erre alkalom kínálkozik.

(De Ronch kapitány, 1912)

Szólj hozzá!

Címkék: nők