Őszi utazás a vörös postakocsin

   Matskási csupán velencei piros vitorlának tudta elképzelni kedvesét, amely boldogan szeli a hajnali tengert, és leveleiben gyakran hasonlította őt zamatos fügéhez, édes trieszti borhoz és csodatevő fekete szentképhez valamely olasz kis templomocskában. Minden szerelmes másnak…

   Éjjel ablakok alatt, palánkok mögött álldogálni és mindig csak egy nőre gondolni - bizonyára mindenki megpróbálta már az életben. Igazán nevetséges, hogy egy férfiú, aki nappal lehetőleg emelt fővel jár az utcán, éjszaka, az ellágyulás és denevér szárnyán érkező…

   Matskási letette az írótollat, a sarokból előkereste a kalapját és a szomszédhoz ballagott.   - Mit akarsz már megint? - kérdezte egykedvűen.   - Unatkozom - felelt Mitskei. -Rettenetesen unatkozom. És te egész nap leveleket írsz.   Matskási kissé elpirult.   - A…

Galgóczi bizonyos késlekedéssel érkezett meg az „utolsó” találkozóra, mintha végeredményében húzódott volna ettől a dologtól. De, amint esetéből látszik, csak borissza emberek tudnak kedvükre és megnyugodva, valamely kocsmába megtelepedve időzni olyankor, amikor…

 Még néhányszor eljött egyedül. Mind izgatottabban várakozott, jobbra-balra tekintgetett, olyan nyugtalan volt, mint egy eszeveszett. És titkon megtörülte zsebkendjével a szemét. A nő bizonyosan azt igérte, hogy eljön. Aztán cserben hagyta a szerelmes férfit, mint ezt a nők…

 Az első beteg, aki Herman úrnál (Vilmaházy úron kívül) jelentekezett, természetesen nagyatyám volt, aki nyugalomba vonulása óta csupán harcászati attakokról mesélhetett szerte X.-ben, mert másra ott senki sem volt kíváncsi. Herman úr megérkeztével kiderült, hogy de Ronchy…

- És Regina!? - kérdezte sóhajtva Herman.Nagyatyám elmerengett:Hűséges, drága kedvesem volt, életem legszebb emlékei közé tartozik bodros feje és halovány arca. Szemében álom volt, a hangja mesemondás. "Édesem", mondta mindig, és puha tenyerével megsimogatott. Valóban…

 ...aki a barna női kontyok, a jelesebb keblek, valamint a hangulatos lábak után szinte magánkívül sóhajtott.(De Ronch kapitány, 1912)

– Megnézhetnek, én vagyok az, aki visszajöttem az őrültek világából, a pokolból, ahol három hónapot különböző okokból, valószínűleg a sors akaratából eltöltöttem. Itt vagyok. A lábomra helyezett kovácsüllők alól, e jó ember műve – intett az ápoló felé…

- Mily jó volna elutazni! - mormogta Szindbád félhangon, hogy Ibolyka darab időre abbahagyta a pecsenyeforgatást. Elnémulva nézett Szindbádra.- Hová az ördögbe menne? Nem jó tán itt a szüret, nem eresztett elég bőven a hegy, nem kísérte el idáig étvágya vagy…