HTML

Őszi utazás a vörös postakocsin

Részletek Krúdy Gyula halhatatlan műveiből

Friss topikok

Linkblog

2010.12.05. 19:44 MISKY KÁROLY

Az többnyire mellékes...

- Mit mondott? - kérdezte Ronch, aki nagyon szeretett női titkokat kifürkészni.

- Azt igazán nem tudom, hogy ő mit mondott - felelt Herman széles mozdulattal. - Az többnyire mellékes, hogy a nők mit mondanak. Az igazat ők sosem mondják. Szájuk szent és áhitatos dolgokat fecseg gyakorta, míg kontyuk alatt a legbujább gondolatok bujdosnak. A szemüket is lesütik néha, pedig egész tekintettükkel szeretnék átölelni, megenni az e célra alkalmatos férfiút. A vérük pezseg, válluk remeg, a vállfűző alatt ijedten rebben meg a szívük a kellemetes szavak élvezetén, míg kezüket vonakodva vonják hátra. Nő szeretnék lenni, nagyságos uram, hacsak egy éjszakára, mert bizonyos, hogy ők másképpen éreznek, mint mi érzünk...

(De Ronch kapitány, 1912)


 

Szólj hozzá!

Címkék: nők


2010.12.03. 12:35 MISKY KÁROLY

A kacsasült - magam részéről nem tudok betelni ezekkel az írásokkal

A villával éppen a kacsacombot vette célba az ismeretlen, holott Fridolin eddig mindig úgy tapasztalta, hogy a gyakorlott ebédelők éppen a legízletesebb falatokat hagyják utoljára. Nem, még nem akadt vendégei között olyan, aki a combot vette volna ki először a kacsapecsenyés tálból – ezt csak lakodalmakban szokás tenni, ahol az emberek szeretik megelőzni a szomszédjukat. De itt a vendég amúgy is olyan közel húzta a tálat magához, hogy nem lehetett volna előle egykönnyen elragadni.

A vendég a combot megforgatta a tányérján, megnézte minden oldalról, itt-ott próbákat tett rajta villájával, hogy mindenütt olyan zamatos-e, mint amilyennek mutatkozik a rózsaszínűre sült hús, amelyet itt-ott keményebben is megcsípett a tűz lángja, amely nagyon szeret felcsapni a tűzhely karikái közül, mikor zsíros eledelek sustorognak felette. És ekkor a vendég meglepetten felkiáltott:

– Maga szerencsétlen, csakugyan elvitte a kanalamat? Nem, nem ér az semmit, hogy most új kanalat kezd törölgetni a piszkos szalvétájával. Nekem a régi kanalamhoz lett volna gusztusom, amelynek fogásához már hozzászokott a kezem, amellyel megettem levesemet, főzelékemet, amelyet kenyér darabkával letörölgettem. Hogyan merítsek most a zsírba egy idegen kanalat? És ettől a perctől kezdve az ismeretlen vendég bizonyos gyanakvással vette szemügyre Fridolint, mintha arra gondolt volna, hogy az előbb-utóbb mégiscsak ellopja az étvágyát a rendetlenségeivel, pedig ebéd közben ártalmas minden felindulás. A kanalat maga is megtörölgette a szalvétájával bizalmatlansága jeléül, mielőtt megcsónakáztatta volna a kacsapecsenye alatt úszkáló aranyszínű zsírban. Igen, be kell vallani, hogy annak a zsiradéknak olyan színe volt, mint a régi tokaji bornak szokott lenni – de a vendég már gyanakodva nézegetett a vállán át Fridolinra, pláne, mikor észrevette, hogy az mind bizalmasabb közelségbe kerül hozzá.

– Ne, ne – szólt a vendég, mintha valamely legyet akarna elhessegetni. A kacsacombról levagdalt húsdarabokat pedig visszahelyezte a tálba, mint valamely wertheimszekrénybe, ahol majd a falatok kamatoznak. Csupán a combcsontot hagyta tányérján, mintha azzal akarna végezni először.

– Mint egy orvos! – súgta most megilletődve Fridolin, hogy a beszélgetést valahogy megkezdje.

A vendég a csontot óvatosan megfogta, a szájához emelte, és eltüntette a szája belsejében, hogy csak a csontnak a papírkézelős vége látszott a bajusz festék alól. A szájüregben mit művelt a nyelv és a fogsor ezalatt a csonttal, azt sohasem lehetett megtudni. A vendég néha megcsóválta a fejét, mintha maga is helytelenítené azokat a ropogásokat, amelyek szájából időnkint hangzottak. A csont darab idő múlva előkerült. Igaz, hogy minden díszétől megfosztva. A vendég még egyszer megszopogatta a csontot, mint aki alaposan akarja elvégezni munkáját, amelyhez többé nem lesz alkalma visszatérhetni.

– Nem vagyok orvos, habár valami közöm van az orvosokhoz is – mondá most a vendég elutasítólag Fridolinnak. – Csak éppen tudok enni. A legtöbb ember az evés végére tartogatja a csontokat, mikor a fogak már fáradtak az őrléstől, szakítástól, aprózástól. Persze hogy ilyenkor már nem tudnak úgy elbánni a csontokkal, mint azok megérdemlik.

(A pincér álma, 1927)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.12.03. 11:21 MISKY KÁROLY

Mostantól nekem is ez jut eszembe róla

Az első kanállal csak a tányér széléről vett, miután ugyanazzal a kanállal visszakergette helyükre az apró zöldségeket és mindenféle elkalandozó, hosszú tésztákat. A második kanál már tésztákkal is megrakodva érkezett, amely tészták szépen sárgultak a kavart tojástól. A harmadik kanálba jutott sárgarépa és karfiol, vidáman, mint kövér asszonymosoly. És a tészták, ha lecsüngtek a kanálból, minden megerőltetés nélkül felhörpintettek, és eltűntek a száj és ajk megnyalogatása után. Csókolózás volt ez a levessel, ártatlan, ifjonti csókváltogatás, amelyet majd érettebb szerelem követ.

(A pincér álma, 1927)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.12.03. 11:08 MISKY KÁROLY

Egy vendég arca

Az arca – no, az vigalmas vendéglői nyelven szólva leginkább egy szomorú rákéhoz hasonlított, amelyet magára hagytak társai a csalánban, ők pedig elmentek pirosodni mindenféle levesekbe. Azért erről az arcról ne is beszélgessünk többet, sem nyegleséget, sem haragot nem mutatott az soha, hanem valamely olyanféle közönyt, amely elég lett volna egy tevének is, amelynek lábát hiába csípik a legyek.

(A pincér álma, 1927)

Szólj hozzá!

Címkék: férfiak


2010.12.01. 11:57 MISKY KÁROLY

Akár jelen szerkesztő jellemzése is lehetne

 ...aki a barna női kontyok, a jelesebb keblek, valamint a hangulatos lábak után szinte magánkívül sóhajtott.

(De Ronch kapitány, 1912)

2 komment

Címkék: szerelem nők önéletrajz


2010.11.18. 17:29 MISKY KÁROLY

Majd megfeledkeztünk a borivásról

Így aztán rövidesen rátértünk a borivásra, mert az igazi vizsgát a bornál teszi le a vendéglős. Sikerülhet, vagy elromolhatik valamely étel, még a pulykanyakbecsinált is a szakácsné kedve szerint, de a bornál nem lehet tréfálni, amikor hozzáértő emberek ülnek együtt, akiknek némelyike nemcsak a záp-, de a metszőfogaival is megrágja a bort, mielőtt azt torkán leengedné. Nem beszélve azokról az igazi tudósokról, akiknek nyelvük forogni kezd, mint a motolla, a szájuk belseje ugyancsak szitává változik, amikor valamely ismeretlen bort kóstolnak. Van egy ismerősöm Budán, ahol félni kell a borhamisítóktól: aki az orrába is felszivattyúzza a bort, mielőtt megvenné. Ez a bor például sehogy se felelne meg budai barátom ízlésének – mondta Loncsos úr, és úgy tett, mintha orrával akarná felszippantani a rüfkét, ahogyan néha jókedvében a maga egy deci borát elnevezte. De szájával sem nyúlt hozzá, tovább beszélt az asztaltárshoz, aki ezalatt megfordította a nyakában függő asztalkendőt, olyanformán, hogy most a tegnapi vagy tegnapelőtti sóskamártás nyomai mutatkoznak vala rajta.

(A kidobott vendég, 1927)

Szólj hozzá!

Címkék: ital


2010.11.18. 11:49 MISKY KÁROLY

Sok Szindbád így törölgetheti a tálakat...

...a gombamártás talán az egyetlen, amely kellő szakértelemmel készítve: versenyez a paradicsommártás fiatalos, télen is fiatalos hatásával. Igaz, hogy a gombában mindig érezni némi élemedettséget – az ő íze a férfi és a nő íze, aki már túlesett az első fiatalságon. A gomba az a növény, amely minden körülmények között öregen jön a világra, mert akár a pince, akár az üvegház, akár az erdő földjében világrajövetele előtt van ideje gondolkozni a dolgokon. Ő már egy kis öreg akkor is, amikor az erdészlányok nevetve rátalálnak az esős éjszaka után. Friss gomba! Pedig mennyit gondolkozott ő már a föld alatt, mielőtt rászánná magát, hogy az emberekkel megismerkedjék! Egyébként a paradicsom- és gombamártások között az is nagy különbséget jelent, hogy az előbbi, mármint a paradicsommártás élvezetéhez voltaképpen mindig szükséges egy darab hús, kenyér, rizs, hogy illúziót keltsen, míg a gombamártás egymagában is elegendő ahhoz, hogy az ember kikanalazza a maradékot, miközben elgondolkozva hajlik a mindinkább tisztuló tálka felé, mintha életének múlt idejét kezdené közelebbről és közelebbről látni. Maholnap elfogy az utolsó kanállal a bőven szolgáltatott gombamártásból, és legfeljebb kenyérhéj marad a kezünk ügyében, amellyel a tálat kitörölgethetjük, ha egy és más ízeket vissza akarunk idézni.

(A kidobott vendég, 1927)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.11.18. 11:09 MISKY KÁROLY

Mitől is növekednek a mészároslegények

A (...paradicsom...) mártás, bár olcsó, megteszi minden kötelességét, amit egy mártástól várhat a vendég: bepirosítja a főtt marhahúsnak ama hulladékos részeit, amelyeket egyébként levagdalna a vendég, mint olyan részeket, amelyeknek megmaradása a hús darabon csupán a mészáros vagy a szakácsné hanyagságán múlott. Hiszen kedves dolog a marhahús karéján ama keskeny faggyúréteg, amely úgy csillog, mint a hold udvara, de amikor ehhez az álomképbeli jelenséghez mindenféle bőrfoszlányok, gyanús húscafatok is járulnak, amelynek helyük voltaképpen a vágóhidak körül nyalakodó kutyák bendőjébe illenék, akkor gondolkozóba kell esni az embernek, hogy vajon a pacalos, romlásnak leginkább kiszolgáltatott lágy hulladékokkal egyetemben fürössze meg az ember húsdarabját a paradicsommártásban, vagy pedig előbb lemetélgesse ezeket a függvényeket, amelyek voltaképpen a húsnak az erejét adják, amelytől a mészároslegények és mészároskutyák növekednek.

(A kidobott vendég, 1927)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.11.05. 13:07 MISKY KÁROLY

A velős csont elfogyasztásának legfontosabb szabályai

Mire Mózel visszatért a söröspohárral: Szortiment úr némileg megenyhült, észrevette ugyanis, hogy a fűzőkészítő nem tudja a módját a velős csont elfogyasztásának, nagy karéj kenyerekre keni rá a velőt, mint akár a vajat, holott a velőt apró, egyharapásnyira alkalmatos kenyérszeletekre kell helyezni. Azonkívül forrón párolgó húslevest sem látott a járatlan vendég előtt, pedig a napvilágra hozott velőt nyomban forró húslébe kell helyezni…

 (Böske, vagy a szerkesztőség pesztonkája, 1926)

7 komment

Címkék: étel


2010.11.04. 16:41 MISKY KÁROLY

Lássuk a tányérhús fogyasztásának rejtelmeit

Talált is valakit a tekintetével, aki hasonlatos volt egy régivilágbeli kocsmavendéghez, de hajh, ez a vendég nem savanyú pacalt rendelt magának, hanem „tányérhúst”, miután már az óramutató a XI-es felé baktatott.

...

A hús: valóban derék hús volt. Ínyencek álmodnak ilyen marhahúsokról, amikor a déli harangszót elmulasztották megszokott kocsmáikban, és az étlapon kitörölve látják a főtt marhahúst, mintha a pincér ceruzája örökre száműzte volna az élők sorából. Szortiment úr irigykedő szemével (mert hiszen a szeme néha bevallá igaz természetét) különbözőképpen mustrálgatta a húskoloncot, amely reggel óta porhanyóssá főtt a konyhán. Lehetett a húson a marhának olyan része is, amelyet a vendégfogadók látogatói „spitz”-nek* neveznek, viszont a hatalmas csont, amely koronaként emelkedett ki a húsbálványból, azt bizonyította, hogy a marhahúsoknak egyik királyát sikerült megkaparintania a Párizsi utcai suszternek a szakácsnő hűtlensége folytán. (Nyilván papuccsal kedveskedett a nőnek a lábtyűgyáros.) Szortiment látta azokat a zsigereket, zsíros izmokat és faggyúmaradványokat, amelyek párologva, étvágygerjesztően csüngtek le a csontról, és a maga fogai alá képzelte őket. Ezeknek a zsiradékoknak még az ő odvas fogai is örvendeznének, holott a zsíros ételektől is el volt tiltva az orvos rendelkezéséből.

És a suszter, meg kell adni, tudta a módját, hogyan kell az ilyen királyi koncot elfogyasztani, ha véletlenül hozzájut a vendég.

Mindenekelőtt szalvétát tett a nyakába, amelyet a gallérja mögött csokorra megkötött. A sót, paprikát, sőt a mustárosüveget is keze ügyébe kerítette, habár látszólag ez utóbbira nemigen lehet szüksége ama tálnyi ecetes torma miatt, amelyet az álmos pincér a marhahús mellé szolgált. Hát a sóval nem is takarékoskodott a Párizsi utcai suszter. Megsózta elsősorban a húskölöncöt félig befödő zöldségneműeket, külön figyelmet szentelve a levesben főtt krumpliknak, sárgarépáknak, zellereknek és kelkáposzta gerezdeknek, amelyeknek a háromlábú székecskéiken üldögélő vargák mindig lelkes hívei voltak. Megsózta a húst, mialatt megfordította, hogy alulról is szemügyre vehesse éhes szemeivel, mint ahogy egy nőszemélyt szokás megnézni tetőtől talpig. És megsózta az ecetes tormát is.

– Hm – gondolta magában Szortiment úr, és eltolta magától a félig elfogyasztott ételt. – Ez a suszter sokkal nagyobb gazember, mint hittem volna…

Mire a suszter a bal kezébe kapva a villát, beledöfte azt a húsba, hogy szinte fröccsent, majd késével apró darabokra kezdi vagdalni a húst. Szortiment úr már készen is volt a tervével. Még csak azt várta, hogy a suszter megkóstolja a húst, és ítéljen arckifejezéséből… Ám a suszter váratlanul a kanalat vette, és megmártotta a tálban maradt levesben. Szörpölte a forró levest, amely nyilván égette a száját, de újra és újra a levesnek látott (miután egy késhegynyi paprikát szórt bele), szemét lehunyta a fájdalomtól vagy gyönyörűségtől… Szortiment úr most már nem habozott tovább, eszébe jutott egy agglegény barátja, egy nyugalmazott bíró, aki esernyőjére támaszkodva foghegyről nézi a világot, és az a filozófiai álláspontja, hogy az a miénk, amit megeszünk. Szortiment úr azt gondolta magában, hogy a bíró is helyeselni fogja mostan következő cselekedetét…

– Mózel – kezdte a szerkesztő megfontolt hangon, amikor a főpincér aggodalmas fejcsóválását látta az ételmaradék fölött –, Mózel, volna odakünn a konyhában egy gyermekökölnyi nagyságú csontocska, valami hús maradékkal, mert a húst már előzőleg lemetszették róla?

– Természetesen: van! – felelt Mózel felragyogva. – Ha nincs, majd csinálunk.

A szerkesztő a kezével is magyarázott:

– Tudja, kicsi legyen, de finom, gusztusos, helyes, hogy attól az ember még rendesen ebédelhessen is.

 (Böske, vagy a szerkesztőség pesztonkája, 1926)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.11.04. 16:21 MISKY KÁROLY

Mire figyelnek egy korabeli étterem vendégei

Ám Mózel úr jött máris a megígért csemegével, és messziről mosolygott Szortiment szerkesztőre, mintha kriszkindlit hozna. A Mózel úr egyik kezében volt a savanyútüdős tál, barna lével leöntve, amely lé bizonyosan a legfinomabb marhagerincek vagy disznókarajok alól került ki. A gombóc sertés májával volt gyúrva, de zöldség is volt benne, hogy ágyúgolyó keménységével meg ne ártson a legkényesebb gyomornak sem. A tálka szélére felhasított végű citromszeletek voltak függesztve, mégpedig három szelet, eggyel több, mint a kerületi kéményseprő tálkáján (amit az nyomban észre is vett).

(Böske, vagy a szerkesztőség pesztonkája, 1926)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.10.25. 15:07 MISKY KÁROLY

A villásreggeli jelentése.

A sörházat pedig csak azért kérdeztem, mert már többször figyelmeztettelek, hogy a délelőtti serezést, az úgynevezett villásreggelizést azok az éhenkórászok találták ki, akiknek nincs ebédrevalójuk, vagy pedig nincsen olyan helyük, ahová érdemes volna jó étvággyal megérkezniök. Hidd el, hogy fele részében asszonytalan, elégedetlen ember az, aki ebéd előtt a kocsmában hánytorog. Egészen más megítélés alá esik azonban a vidéki ember, aki egész éjszaka utazott, rázta, törte magát, álmában sóhajtozott: annak valóban dukál a villásreggeli.

(Egy pohár borovicska és következményei, 1926)

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol


2010.10.12. 17:08 MISKY KÁROLY

És jöjjön az a bizonyos kolonc - 3. rész

De most már éppen itt volt az ideje a velős csonttal való foglalkozásnak, mert még kihűlne az a sok haszontalan beszédben. A vendég tehát bal kezére csavarta a szalvétát, ebben megmarkolta a csontot, majd felemelte jobb kezét, és kétszer-háromszor egymás után a bal karjára csapott, mire a derék csont kiadta derék tartalmát.

Az ilyen napvilágra került velőt gyorsan szokás elfogyasztani. A vendég dolgozott is a pirított kenyérszeletekkel, a sótartóval, paprikatartóval, de bármilyen nagy darabokat is vett a szájába, szemét most már állandóan a kopasz kis pincérre függesztette. (Privát úr megállapította magában, hogy a velő meglehetősen nehéz étel, azért adják a kocsmárosok déli időben, hogy az embernek legyen ideje megemészteni. Aki esti étkezéshez fogyaszt velőt, annak múlhatatlanul boszorkánynyomása lesz; míg a velő élvezete délután csak múló bágyadtságot okoz.)

 (Isten veletek, ti boldog Vendelinek, 1926)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.10.12. 16:55 MISKY KÁROLY

A húslevesfogyasztás tovàbbi fortélyai - 2.rész

– Tálban hoztam a levest! – jelentette, mintha engedelmet kért volna.

De a vendégnek nem volt ez ellen semmi kifogása. Levette szemüvegét, tokjába zárta azt, miközben ismét dugaszhangot hallatott; figyelmét most már kizárólag az elébe helyezett levesestálra fordította. Előbb az asztal közepéről vette szemügyre, majd közelebb húzta, és a merőkanalat csendesen beléeresztette. P. úr észrevette, hogy a vendég úgy fogja a kanalat, hogy kisujja a kezén ugyanekkor felemelkedik, mint valamely karmesteri pálca.

– Nincs valami leveserősítőjük, Maggi vagy ilyenféle? – kérdezte a vendég, amikor az első kanállal a tányérjába mért.

– Hogyne volna, uram! – felelt a pincér, és már hozta is a barnás folyadékkal az üvegecskét, amelyet szemügyrevétel után a vendég jól megrázott, mintha az erejét akarná felszínre hozni, és bőven csepegtetett a levesbe.

De a vendég még mindig nem nyúlt a leveshez jobb kezével mellényzsebében keresgélt, ahonnan Privát úr legnagyobb örömére egy dió nagyságú, piros, száraz paprikát vett elő, amelynek felmetéléséhez ugyancsak egyik zsebéből penecilusát* vette elő. A piros paprikaszeleteket, valamint apró magokat egy gyógyszerész gondosságával hintette a levesestányérba, amelynek tartalmát nem szűnt meg kevergetni bal kezével. Hosszú tésztás leves volt, arasznyi hosszúságú laskák mutatkoztak a kanálon, miközben a vendég néhányszor felemelte a kanalat. (P. úrnak azok a levesek jutottak eszébe, amelyeket sáfránnyal színesített valaha az édesanyja.)

Majd hirtelen lebukott fejével, és a tányér széléről egy kanálnyi levest a szájába vett. Jól megforgatta a fogai között, megelégedéssel nyelt, szemét most már a legnagyobb bizalommal függesztette a levesre, és a kanalak sűrűn követték egymást, miközben a hosszú tészták elvegyültek a vendég csurgóra álló bajszával, majd a nyelv segítségével eltűntek. Azt azonban mégsem lehetne áperte* kijelenteni, hogy a vendég szörpölte volna levesét, csak éppen kellő étvágyassággal fogyasztotta.

...

– Hozhatom a velős koncot, nagyságos uram?

– Valóban – mondá a vendég, miután bajuszát előbb jobbról balra, majd balról jobbra, végre fölülről lefelé megtörülgette az asztalkendővel. – Csak arra akarom figyelmeztetni, Vendelin barátom, hogy kenyérszeleteket pirítsanak hozzá, mert ilyesmihez a zsemle nem egészen alkalmas. És forró legyen, mint a babám szíve.

(Isten veletek, ti boldog Vendelinek, 1926)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.10.12. 16:43 MISKY KÁROLY

Éttermi kisszínes à la Krúdy - 1. rész

Ezután a kopasz és veres orrú pincér, aki már életében nyilván többször megitta a konyhán a szakácsnő jóvoltából azt a veres bort, amelyben a vadkanfőt kifőzték, a virágbokrétával, pecsenyéstálakkal és hosszú farkú fácánokkal illusztrált étlappal a kezében megjelent, és olyan tisztelettel nyújtotta át a szalvétája mögül pislogó vendégnek, mint valamely pápai bullát.

– Semmi sem fogyott még el a konyhán? – kérdezte gyanakodva a vendég, mielőtt az étlapra egyetlen pillantást vetett volna.

– Mindennel szolgálhatok, amihez uraságodnak kedve van – felelt a veres orrú pincér, aki egyébként olyan szőkére volt beretválva, mint az imént leforrázott malac.

A vendég most bal öklét az asztalra helyezte, kissé hátravetette magát a széken, hogy a pincérnek a szeme közé nézhessen, mint valamely bíró.

– Velős csont is van? – tette fel a fogas kérdést.

– Egy szép koncot az imént még láttam a konyhán.

– Hát siessen, barátom, hogy el ne vigyék, mert a húsleves után azt szeretnék enni – mondá most eddigi méltóságához nem illő nyugtalansággal a vendég, és rövid, vizsgáló pillantást vetett maga körül az asztalokra: vajon nem fedezendi-e fel bánatára ama szép koncot valamely érdemtelen ember előtt. Nem, a koncnak sehol se volt nyoma.

– A húslevesbe mindenesetre habarjanak bele egy egészséges tojást, valamint némi zöldséget, így kalarábét, karfiolt, sőt burgonyát is tehetnek bele – szólt a vendég a vele együtt bólogató pincérhez.

(Isten veletek, ti boldog Vendelinek, 1926)

Szólj hozzá!

Címkék: étel


2010.10.11. 13:44 MISKY KÁROLY

Sűrű hajú, sűrű vérű úrnő volt

– Ez az az ember, aki kockára tette az életét egy nő miatt!

A fekete úrnő lornyettet vett elő, amelyen át tetőtől talpig megvizsgálta a gordonkást, mint a vásáron szokták a marhát.

– Nem – felelt az éj sötét úrnő. – Ha nem volna olyan részeg: egész kellemes ember lehetne. Sajnos, az ital megöli a legtehetségesebb férfiakat is – mondá sóhajtva, és magában azon gondolkozott, hogyan kellene megmenteni a gordonkást a végső elzülléstől.

Ez sikerült is az úrnőnek, de a gordonkásra ezután következtek csak a szomorú napok. Az úrnő oly előkelő volt, és olyan szép szavakat intézett a gordonkáshoz, hogy az jámbor fejével nyakig beleszerelmesedett az úrnőbe. Most már mindig az úrnőre gondolt, amikor vonóját kezébe vette, most már két karjába hajtotta fejét a kocsmában, és a kezét szagolgatta, amely az imént fogta meg az úrnő kezét. Néha meg, ha az úrnőtől a kézszorításon kívül egyebet is kapott ajándékba, olyan begyesen sétált, mint a varjú a jégen. Sűrű hajú, sűrű vérű úrnő volt, aki olyan alattomosan figyelte meg a közelébe került férfiakat, amint az állatszelídítő kitanulmányozza azokat az állatokat, amelyekkel valami produkciót akar kezdeni. Az úrnő igen jól tudta, hogy Fábián azért sétált annyit éjszaka az ablakai alatt, mert ő lusta volt fölkelni.

– Jó társaságbeli embernek nem illik náthásnak lenni, vagy pedig otthon marad – mondá másnap az úrnő a gordonkásnak.

Majd máskor, midőn Fábián egész éjszaka az úrnő kedvéért húzta: a zenélés végén az úrnő megtekintette a muzsikus lapos ujjait.

– Azt hiszi, hogy nóbel dolog, hogy valakinek ilyen lapos ujjai vannak?

Fábián zavarodottan felelt:

– A mesterséggel jár.

Az úrnő nyomban kiejtette kezéből a gordonkás kezét.

– Intelligencia hiányára vallanak a lapos végű ujjak – mondta, hogy a gordonkásnak egy fél tucat kocsmát is be kellett járnia, amíg végre felejteni tudott.

(A gordonkás pisztolygolyója, 1926)

 

Szólj hozzá!


2010.05.19. 11:39 MISKY KÁROLY

Újabb érdekesség a női lélekről

A „titkos szerelem” akkor találta ki Pesten azokat a kapu alól nyíló szobácskákat, ahol a találkozókat lebonyolították urak és hölgyek, akiknek egyébként a külső életben nem volt közük egymáshoz. „Kisszobácska”, „kisfészek”, „szerelmünk tanúja”, „boldogságunk kis tanyája” és hasonló kifejezések hányszor szerepelnek e korszak kifejezései között. Csak a módos emberek engedhették meg maguknak, hogy idegen városokban, fürdőhelyeken vagy vasúti utazás közben találkozzanak titkos szerelmeikkel, a legtöbb rejtett szerelemnek meg kellett elégedni egy kapu alól nyíló szobácskával, ahová oly felhevülten nyitottak be az asszonyok, mintha varrónőjükhöz mennének.

(Rezeda Kázmér szép élete, 1933)

Szólj hozzá!

Címkék: nők


2010.04.30. 12:09 MISKY KÁROLY

Hogy lehet megőrülni egy intelligens embernek?

– Megnézhetnek, én vagyok az, aki visszajöttem az őrültek világából, a pokolból, ahol három hónapot különböző okokból, valószínűleg a sors akaratából eltöltöttem. Itt vagyok. A lábomra helyezett kovácsüllők alól, e jó ember műve – intett az ápoló felé –, vizes lepedők és pokrócok közül, jéggel tömött fejzacskók, az őrültekkel elkövethető embertelenségek közül jöttem, a legvadabb gondolaterdőből, ahol nincs út, nincs nyom, nincs égi tájék. Csak egy sóhajtás van: Istenem, add vissza a tiszta eszemet. Visszaadta.

– Hogy lehet megőrülni egy intelligens embernek? – kérdezte Rezeda úr, ama javíthatatlan rossz szokása szerint, hogy akkor is szólt, amikor arra nem volt szükség. („A társalgás folyamatossága” végett, mint a régi Illemkönyvek előírták.)

– Szerelem és alkohol – felelt nem szívesen a beteges úriember, mintha csak szórakozottságból adna választ a férfiúnak. – Felesége vagy menyasszonya magának a hölgy? – kérdezte hirtelen a másvilágiak vakmerőségével.

– Egyik se! Valami más! – felelt Rezeda helyett most Császár Fruzsina, mintha ezt csak neki lehetne megmondani.

– No lássa – szólt bizonyos elégedettséggel a beteges úriember. – Így szokott kezdődni. De ha majd újra eljönnek, a folytatást is elmondom. Most ebédelni kell menni Köpeczki bácsinak. Menjünk, Köpeczki bácsi.
(Rezeda Kázmér szép élete, 1933)

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol szerelem


2010.04.27. 17:05 MISKY KÁROLY

Férfiúi megfigyelés

Császár Fruzsina – bár elég mulatságos volt a történet, amelyet Rezeda a „Barátságos Ház”-ról előadott – egyetlen arcizmával se árult el különösebb érdeklődést.
Rezeda megfigyelhette, hogy a nők, még a legmozgékonyabb arcúak is, milyen márványarcot tudnak ölteni, ha bizonyos dolgok a szívüket érintik. (Talán ugyanilyen arcot öltött volna Jánoska is, ha Császár Fruzsináról merészelt volna előtte szólani.)

(Rezeda Kázmér szép élete, 1933)

Szólj hozzá!

Címkék: nők


2010.04.22. 12:49 MISKY KÁROLY

A nők örök furfangja

– Éppen ezt ünnepeltük barátaimmal ma este, hogy öreg Kiss József teret, érvényesülést nyitott nekem – mond Rezeda úr egyszerűen, mintha barátait semmiképpen se akarná kifelejteni a dicsőségből, amely érte.

– Maga jó fiú, de ne bízzon annyira barátaiban, mint önmagában. A legjobb barátokban is lappang valamely irigység, ezt ne feledje.

(Ahá – gondolta Rezeda úr higgadtan, a nők örök furfangja! A barátaimtól akar elszakítani!)

De tett még többet is Késő Fáni.

Mintha csak véletlenül tenné: az asztal alatt finom harisnyás lábával, amelyről a kis papucsszerű cipőt észrevétlenül letolta, megérintette Rezeda lábát. Talpának lágy hajlása érzett az úriember bokáján, mintha villámütés érte volna. A kis láb csaknem térdéig elkalandozott, hogy Rezeda úrnak visszafojtódott a lélegzete ettől a vakmerőségtől, mintha valami lidérc ült volna a mellére.

Késő Fáni ilyen módon is rá akarta venni, hogy ne bízzon barátaiban.

(Rezeda Kázmér szép élete, 1933)

Szólj hozzá!

Címkék: nők


2010.04.20. 10:02 MISKY KÁROLY

Megmaradok koldusnak, de úrnak.

Ilyenformán folydogált az élet Madame házában mindaddig, amíg Madame elhatározta, hogy szakít a férfinemmel, és lemond örökre a szerelemről.

- Nem akarom, hogy ti unjatok meg, ha rátok vénültem - mondta Tóbics Józsefnek, midőn egy napon kiadta az útját. - Marie barátnőmnél megüresedett egy állás. A házmesteri állás. Ha akarod, fiam, oda beajánllak.

Tóbics József méltatlankodva utasította vissza az ajánlatot.

- Madame, én önt szerettem, azért fogadtam el ebédjét, vacsoráját. De Marie asszonyt utálom. A foga mind hamis. Köszönöm gondoskodását. Megmaradok koldusnak, de úrnak.

Madame gúnyosan vállat vont.

- Ismerlek benneteket! Ha három napig nem esztek, a dédöreganyátokat is oltár elé vezetnétek.

(Madame Louise délutánjai, 1909)

Szólj hozzá!

Címkék: férfiak


2010.04.16. 13:59 MISKY KÁROLY

Keserű pálinka

A temetők alatt, mélyen a föld alatt bizonyosan csatornák vannak, s a hercegnők szép szeme, utcaleányok keble, tudósok agyveleje s költők szíve szétárad a messzi rétekre, kertekre, hogy szép virágokká, napraforgókká vagy vadrózsabokrokká váljanak. Ma még ajkaddal érintgeted szép kedvesed nyakszirtjét, és kezed izgalomtól remegve nyúl a meleg alsóruhához, holnapra e szívdobogásos dolgok egy rákospalotai paraszt konyhakertjében, galambbegy alakjában élnek tovább, és a finom és rajongó Glück Frigyes salátának tálaltatja Brillat-Savarin útmutatása szerint. Te (ínyes kedvvel és jó hús mellé) megeszed a salátát, miközben szemed már új nők eleven formáin bogarász, friss ruhák alatt keresel másnak hitt női részeket, és csak a keserű pálinka juttatja eszedbe halott és elfogyasztott kedvesedet.

(A vörös postakocsi)

Szólj hozzá!

Címkék: pálinka


2008.03.21. 19:34 MISKY KÁROLY

A nők az egész világon egyformák

  Körülbelül húszesztendős lehetett, mint a boldogtalan szerelem, amelyhez úgy ragaszkodnak a szegény lányok, mintha több már nem következne utána.
  - Segítsek? - kérdezte Gavallér, és a tintapecsétes vén íróasztal fölött, amely egy honvédírnok korából maradt itt, előrehajolt. - Szerelem? Csalódás? Bánat?
Flóra kisasszony oly üresen kacagott föl, mint egy mézeskalács.
  - Regényhősnek néz engem?
  Aztán hirtelen könnyek borították el a szemét, mintha valaki ellen vétkezett volna a kacagásával.
  - Kérem, el ne ítéljen gyenguszságomért, én máma olyan könnyű vagyok, mint a Henter agara. Hol sírni, hol nevetni szeretnék, mint a cigány mondta, aki a siralomházban libát ebédelt.
  Gavallér szokás szerint bólintott. Megtanulta már, hogy ezen a vidéken a kisasszonyok mindenféle szavakat szednek föl a férfiaktól, amelyeket aztán divatból, ok nélkül is használnak. A "gentrylányok" egyéb vagyon hiányában: a különös szavakkal feszítettek.
  A szürke szemű kisasszony megszámolta a kesztyű gombjait, zsebre dugta a kezét, felbiggyesztette az ajkát, és csúfolódva nézett Gavallérra:
  - Valóban olyan butáknak látszunk mi, vidéki lányok? - kérdezte hirtelen.
  - A nők az egész világon egyformák - felelt komolyan Gavallér. - Minden éghajlat alatt imádni lehet őket.
(Az utolsó gavallér, 1924)

Szólj hozzá!


2008.03.18. 00:12 Horváth Zalán

Lehetetlenség: szabályszerűen élni

Lehetetlenség például többé: szabályszerűen élni.
Talán az volna a legnagyobb tékozló, aki könnyelműen megtartaná mindazokat a hagyományokat, amelyeket a múlt időből örökölt.
Vegyük csak a húsvéti szokásokat.
Húsvétkor mindenkinek, nőknek és férfiaknak: egyaránt új ruha dukált. A nagyhét a szabók és szabónők műhelyeiben pergett a legszorgalmasabban, mert a vevőknek az volt a meggyőződésük, hogy új ruhával új szerencsét próbálnak. Megifjodott a téli zakó, a nyűtt kalap, a kutyaütő sétapálca, a tavalyi szeplőcske a leányarcon, a tavaszoktól támadt étvágy és a szívekben elhervadt szerelem. Aki húsvétra még nem szerelmeskedett, annak a kedvét már elvitte az ördög.
(Boldogult úrfikoromban, 1929.)

Szólj hozzá!

Címkék: húsvét


2008.03.05. 22:21 MISKY KÁROLY

Kék szemek

- Hát a szeme, a szeme? - kérdik női olvasóim.
A szeme olyan volt, mint egy emlékkönyv, amelyben emlékezetes, de hervadt virágokat őriznek; verseket dugdosnak, amelyekről új korukban azt hitték, hogy sohase kopnak el. Kék volt a szeme, ami barna férfinál ritkaság; de nem azon kék szemek közül való, amelyek szőke férfiak tulajdonai, amely szemek látszólag mindig azt lesik, hogyan lophassák el a kis kezeket vagy a kis kezekről a karikagyűrűket (amely kezek ezalatt gyanútlanul hímeznek vagy horgolnak). Hősünk kék szeme a melankólikus kék szemek osztályához tartozott; az ilyen szemekre szeretnek az optikusok erős üveget tenni, hogy elrejtsék a gyöngédséget, érzelmességet, holdkórosságot. Az ilyen szemektől nem féltik a férfiak feleségeiket, méh ha eszükbe is jutna a régi közmondás, hogy: "hajlandó a pendely, esendő az ember". - Nem az utolsó magyar gavallér nem esendő.
(Az utolsó gavallér 1924)

1 komment


süti beállítások módosítása