- Istenem - mondta később a madame Szilveszternek - meguntam, hogy minden szeretőmért agyonlőjem magam. Már elsuhant a kis pisztolygolyó a szívem mellett, és a halál hegyes sipkáját orrára húzva, kerek köpönyegben, mint valami velencei álarcos, hetekig ült az ágyam szélén. Mert szeretni mertem. És elhagytak.
Könnyed természetes mozdulattal felnyitotta mellén a selyem ruhát. Valóban az ólomgolyó otthagyta emlékét kis gödör alakjában fehér húsában. (...)
- Szép lövés volt - mondta szakértelemmel Rezeda úr, mintha a pisztolygolyók személyes barátai volnának.
(A vörös postakocsi)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.