Életem legboldogabb és legboldogtalanabb napjainak te voltál okozója. Elszaladtak az évek... és nem szűntelek meg szeretni, elfelejteni egy órára sem. Megbabonáztál, raboddá tettél... Könnyű kis kaland voltam, holott én az életemet tettem fel... Átugrottam a karikán, mint a bohóc, ha szeszélyed úgy kívánta... holdkórosként bolyongtam éjszaka a kapud előtt... mindig a percet lestem, amikor megszólal unatkozó hangod a telefonban... Szeretlek, ennyi az egész. Ma jobban szeretlek, mint valaha...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MISKY KÁROLY 2012.09.03. 15:05:05
Vajon a nok kepesek igazan szeretni? Vagy erre csak a magunkfajta ferfiak kepesek?