Egy tabáni zenetanár lépett fel hegedűjátékával, aki tegnapig, tegnapelőttig a legnagyobb korhelyek közé számított a Tabánban, a nagy mennyiségben fogyasztott italokkal hasonlított ahhoz a fagottistához, aki után a Kereszt utcában még halála tízéves évfordulóján is találtak elrejtett pálinkás üveget a szekrényben. A zenetanár, egy pattanásos arcú, bizonytalan kezű, rekedt hangú, sovány, mellbeteg külsejű férfi azonban megtért Brunszvik grófnő kedvéért, és misedarabot játszott hegedűjével, mint egykor Veszprémben, a püspöki templomban, amikor egy kövér szoprán énekesnőbe volt szerelmes, akire már csak annyiban emlékszik, hogy testhezálló, sárga szoknyája volt, és a szoknya széle tenyérnyi, kék pántlikával volt szegélyezve. E miatt a szoknya miatt ivott mértéktelenül, és Brunszvik Helén megtérése fejében kénytelen volt megígérni, hogy egy hasonló ruházatú hölgyről gondoskodik a zenész részére. De mit meg nem tenne egy áldott szívű teremtés, hogy egy tehetséges embert a korai sírba döntő italozásról leszoktasson?
Az alt énekesnő és a hegedűs fellépése jó hatással volt azokra, akik a lélek és a szív szórakozásait annál is inkább kedvelik, mert belépődíjat nem kell érte fizetni.
("Zöld ász", 1930)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.