- Hát a szeme, a szeme? - kérdik női olvasóim.
A szeme olyan volt, mint egy emlékkönyv, amelyben emlékezetes, de hervadt virágokat őriznek; verseket dugdosnak, amelyekről új korukban azt hitték, hogy sohase kopnak el. Kék volt a szeme, ami barna férfinál ritkaság; de nem azon kék szemek közül való, amelyek szőke férfiak tulajdonai, amely szemek látszólag mindig azt lesik, hogyan lophassák el a kis kezeket vagy a kis kezekről a karikagyűrűket (amely kezek ezalatt gyanútlanul hímeznek vagy horgolnak). Hősünk kék szeme a melankólikus kék szemek osztályához tartozott; az ilyen szemekre szeretnek az optikusok erős üveget tenni, hogy elrejtsék a gyöngédséget, érzelmességet, holdkórosságot. Az ilyen szemektől nem féltik a férfiak feleségeiket, méh ha eszükbe is jutna a régi közmondás, hogy: "hajlandó a pendely, esendő az ember". - Nem az utolsó magyar gavallér nem esendő.
(Az utolsó gavallér 1924)