Még néhányszor eljött egyedül. Mind izgatottabban várakozott, jobbra-balra tekintgetett, olyan nyugtalan volt, mint egy eszeveszett. És titkon megtörülte
zsebkendjével a szemét. A nő bizonyosan azt igérte, hogy eljön. Aztán cserben hagyta a szerelmes férfit, mint ezt a nők szokták.
Vájjon miféle kifogást mondott másnap, midőn félénken szólalt meg a telefon vagy titkolózva jött a hordár a kérdez levélkével? Foga nő a gyermeknek vagy felmondott a szakácsné? A szabónéhoz kell menni próbálni vagy a zsúrt nem lehet elmulasztani, mint ahogy az szokás, midőn a szerelem már kezd örömtelen lenni? Midőn hosszant ásit az unalom, mint a ketrecben a farkas. Reménytelenek a találkozások. Új szavak többé nem hangzanak. A kézfogások régiek. A szemrehányások avasok. A csók bágyadt. És legfeljebb az melegítené újra, ha a kiömlő vérek egybefolynának.
Lelketlen, fekete orrlyukú, agyonöltözködött pesti asszonykák, akik az első randevúra szinte behunyt szemmel, ezer veszély között is elmennek, csaknem az első hivó szóra: mily hidegvérrel hagyják később a tegnap imádott férfit az esőben sétálgatni Rudolftrónörökös szobra körül vagy Budán, a Kacsa-utcában!
Midőn már a jó barátnő is ásít, ha ama bizonyos férfi nevét hallja . . . Ezek a divatos, röpke aszszonykák oly ledérek, mint a férfiak, akik nem köszönnek másnap a nőnek, kinek kedvességét élvezték. Ebben a világban, amely itt a színházi premiereken, divatos estélyeken, szállodák éttermeiben- »mutogatja magát«, olyan hideg kedvvel kell járni a férfinak, mint a panoptikumban. Ezek a félművelt úrhölgyek, akik soha sem olvastak elmerülve egyetlen könyvet sem; a műveltség látszatát a színházban szerzik, ott tanulják
meg, mit kell mondani, viccesen vagy snájdigan: ezek a kis élnivágyók, akik azért mennek a koncertbe, mert divat és ugyanezért szőnek viszonyt férfiakkal, mert a barátnőjük is azt cselekedte: ezek oly mohón harapnak a férfiak szivébe, mint a szendvicsbe. A «szellemes doktorok» és a balkézzel vakarózó irók ezeknek találják fel a költőietlen ötleteket. Rajongtak Adyért, aztán Drégelyért, Zerkowitzért és Debussyért. Mindegy . . . Érzéseiket úgy váltogatják, mint Róth Margitnál a divatos kalapokat. Semmit sem tudnak.
Kuglert majszolnak, amig a szamár férfi úgy küzd értük, mint egy gladiátor. Jól kellett imádkozni annak az édesanyának, akinek a fia ép bőrrel menekült ez asszonyok társaságából ; hogy nem undorodott meg önmagától vagy az egész női nemtől!
(Bukfenc, 1918)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.