Ám Mózel úr jött máris a megígért csemegével, és messziről mosolygott Szortiment szerkesztőre, mintha kriszkindlit hozna. A Mózel úr egyik kezében volt a savanyútüdős tál, barna lével leöntve, amely lé bizonyosan a legfinomabb marhagerincek vagy disznókarajok alól került ki. A gombóc sertés májával volt gyúrva, de zöldség is volt benne, hogy ágyúgolyó keménységével meg ne ártson a legkényesebb gyomornak sem. A tálka szélére felhasított végű citromszeletek voltak függesztve, mégpedig három szelet, eggyel több, mint a kerületi kéményseprő tálkáján (amit az nyomban észre is vett).
(Böske, vagy a szerkesztőség pesztonkája, 1926)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.