Őszi utazás a vörös postakocsin

   Akkor még nem volt háború, tehát gyönyörű fogatok közeledtek, mintha csupa gazdag ember lakna a városban; az öregebb fiakerosok oly tekintélyes urak, mint manapság a bankigazgatók, a fiatal kocsisok megannyi nőhódító gavallérok, akik nem egy
kiváló pesti bárón kegyével dicsekedhetnének; magánfogatokaton csak az urak jártak, akik barátnőt tartottak.
   Esténkint olyan volt Pest, mint kis Paris vagy Bukarest. Mindenki az utcára tódult és minden nyilvános helyiséget pazarul kivilágítottak. Világosabb volt itt az este, mint a nappal. A kereskedők és az orfeumosok a feleségük térdén is lámpást helyeztek el,
hogy minél nagyobb legyen a fény, a feltünőség. Feltartott orral mentek a gavallérok, a nők nyakig harisnyát viseltek.
   Ah, Pest, széplábú nők városa. Szegény pesti gavallér, Hirsch Jóska, naphosszat ácsoroghatott a cipőboltok kirakata előtt és gyakran a külvárosig elkísért egy pár formás női lábat. Gyüjteménye volt az emlékbe szerzett női cipőkből és soha sem emlékezett a kedvese arcára, csupán a lábára.
   A susztereknek jó dolguk volt, mert csupa szép női láb került a kezükbe. A szoknyafodrok illatosan emelkedtek fel cipővásárlás közben. Minden második bolt cipőkereskedés vagy mozi volt. A nők olyan szagúak voltak Pesten, mint a japáni narancsok.
   A Rákóczi-út telve volt kéteshirű nőkkel, akik azonban oly csinosak és fiatalok voltak, hogy Berlinben hercegnők lehetnének. Az Emke kávéház körül nyársat nyelt főhadnagyok és ál-vidékiek tartottak szemlét a nők fölött. A kávéházi ablakoknál kiöltözködött légyottoslányok forgatták a képeslapokat. Mindenki csinos, érdekes és tisztaarcú volt a városban. Selyemharisnyát viseltek a gyermeklányok és az őszhajú asszonyok sok műértőre akadtak. Boldog város volt ez a nőkultuszában. Remegett a férfiak pillantása,
oly szépek voltak a nők; a feketék, mintha mind Szevillából jöttek volna; a szőkéknek napkelet meséi bujkáltak a hajfürtjeik között, mint a szentjános bogarak a nyári réten.

(Bukfenc, 1918)