– Éppen ezt ünnepeltük barátaimmal ma este, hogy öreg Kiss József teret, érvényesülést nyitott nekem – mond Rezeda úr egyszerűen, mintha barátait semmiképpen se akarná kifelejteni a dicsőségből, amely érte.
– Maga jó fiú, de ne bízzon annyira barátaiban, mint önmagában. A legjobb barátokban is lappang valamely irigység, ezt ne feledje.
(Ahá – gondolta Rezeda úr higgadtan, a nők örök furfangja! A barátaimtól akar elszakítani!)
De tett még többet is Késő Fáni.
Mintha csak véletlenül tenné: az asztal alatt finom harisnyás lábával, amelyről a kis papucsszerű cipőt észrevétlenül letolta, megérintette Rezeda lábát. Talpának lágy hajlása érzett az úriember bokáján, mintha villámütés érte volna. A kis láb csaknem térdéig elkalandozott, hogy Rezeda úrnak visszafojtódott a lélegzete ettől a vakmerőségtől, mintha valami lidérc ült volna a mellére.
Késő Fáni ilyen módon is rá akarta venni, hogy ne bízzon barátaiban.
(Rezeda Kázmér szép élete, 1933)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.